Segítheti-e a bőr dörzsölése a méregtelenítést?

684
HOZZÁSZÓLÁS:

Becslések szerint naponta kb. 450g toxin hagyhatja el szervezetünket a verítékezéssel, de csak akkor, ha pórusaink tiszták. A bőrsejtek nap mint nap regenerálódnak, az öregek elhalnak és újak keletkeznek, amelyek ledobják a fölöslegessé vált rétegeket.

Idősebb korban azonban ez a folyamat lelassul.

Az öreg hámsejtek ekkor is elhalnak ugyan, de az újak már nem keletkeznek olyan gyorsan, mindez azt jelenti, hogy az elhalt sejtek nem taszítódnak le a bőr felszínéről, vagyis nehezebb lesz eltávolítani, majd újra felépíteni őket. Ez a helyzet kozmetikai szempontból is előnytelen, de a méregtelenítés szempontjából még kedvezőtlenebb. A bőr pórusai könnyen eltömődnek, ezáltal csökken a sejtekből kiválasztódott és eltávolított toxinok mennyisége is.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

A dörzsölés

Gyógyfürdőkben a leggyakoribb eszköz egy kevés tengeri só, mellyel a száraz bőrt kezelik. Ezt a dörzsölés után zuhannyal kell öblíteni, hogy felszínre kerülhessen a sima, megújult bőrfelszín.

Átkefélés

Válasszunk hozzá természetes anyagú, közepesen kemény szőrű kefét. A műanyag vagy a túlságosan kemény kefeszőr könnyen felsértheti bőrünket.

Amíg a bőr száraz, dörzsöljük át egész testfelületünket, erősen, de nem durván húzva a kefét.
Mindig a talpunknál kezdjük, mivel azon keresztül könnyen lehet serkenteni a nyirokkeringést.

Induljunk el a vádlitól, és körkörös mozdulatokkal haladjunk felfelé a combon és a csípőn keresztül. Utána következnek a kar, a mellkas, a törzs és a hát. Ha befejeztük, zuhanyozzunk le, de legalábbis öblítsük le a bőrfelszínt.

Amellett, hogy bőrünket megtisztítjuk, az ismételt átkeféléssel vagy dörzsöléssel serkentjük a vérkeringést (ami pedig elősegíti a toxinok minél gyorsabb kiürülését), és a nyirokkeringést is mozgásba hozzuk.

684
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]